7-óra
Kijelölés, másolás, beillesztés
1. Kijelölés, másolás
Az ábrán levő tortát meg tudjuk rajzolni az eddig tanultak alapján is, de észrevehetjük, hogy a hat gyertya teljesen egyforma. Így a torta megrajzolása után egy gyertyát is elegendő megrajzolnunk, majd ezután ötször le kell másolnunk a megfelelő helyre.
Másoláskor tudatnunk kell a számítógéppel, hogy mely részletet szeretnénk másolni. Erre szolgál a kijelölés.
Ehhez kattintsunk a
Kép menü Kijelölés gombjának legördülő menüjére.
|
A kijelölt terület lehet téglalap alakú vagy szabadkézzel körülhatárolt tartomány.
Kijelöléskor azt is kell eldönteni, hogy a kijelölt területet háttérrel együtt vagy anélkül szeretnénk másolni. Az
Átlátszó kijelölés a háttér elemeit nem jelöli ki.
|
|
Ezután az egeret helyezzük a kijelölendő téglalap alakú tartomány egyik csúcsához, s az egér bal gombját nyomva tartva, mozgassuk átlósan az egeret. A kijelölt részt szaggatott vonallal veszi körbe a program. Amikor a kijelölés megfelelő méretű, engedjük fel a bal gombot.
A kijelölt területekkel ezután különböző műveleteket végezhetünk.
Mozgassuk az egeret a kijelölt rész fölé. Ekkor 4 ágú nyíl jelenik meg. Nyomjuk meg a
CTRL billentyűt
és az egér bal gombját nyomva tartva húzzuk el a kijelölt részt oda, ahová le szeretnénk másolni. A megfelelő helyen előbb az egeret, majd a CTRL billentyűt engedjük fel. A másolat megőrzi a kijelölést, tehát ha akarunk, további másolatokat is készíthetünk. A torta rajzának elkészítéséhez a gyertyát ötször kell lemásolnunk.
A kijelölt alakzatot a Vágólap menü
Másolás pontjával vágólapra is küldhetjük, ahonnan a
Beillesztés gombbal annyiszor illesztjük be, ahányszor csak akarjuk. A beillesztés helye alapértelmezés szerint a Rajzlap bal felső sarka, ahonnan egérrel a kívánt rajzterületre vonszolhatjuk az ábrát.
|
2. Készítsünk születésnapi meghívót!
Készíts egy születésnapi meghívót!
Használd az előző órákon elkészített léggömböket, illetve a most elkészített tortát!
|
|
3. Gyakorló feladatok
|
Rajzoljunk sakktáblát!
A sakktábla ismétlődő elemeket tartalmaz, rajzolása tehát meggyorsítható a másolás alkalmazásával.
A rajzolás lépései:
- Rajzoljunk egy négyzetet
- Másolással négy négyzetből állítsunk elő egy nagy négyzetet (a kijelölés átlátszó legyen!)
- A két átellenes négyzetet színezzük feketére
- A nagy négyzet kijelölésével és többszöri másolásával alakítsuk ki a sakktáblát.
- Helyezzük el a feliratokat.
|
|
Forrás:
www.infoteszt.atw.hu |
|